Már régóta keresgélem azt a filmet, ami külön szavakat és gondolatokat vált ki belőlem. Azt álmomban sem gondoltam volna hogy egy fekete-fehér film kerül majd terítékre, de általában a váratlanul jött ajándéknak jobban örül az ember.

Mondhatni elemezni készülök.. de mégsem teljesen.

Van ebben a filmben amitől Shakespeare nyálcsorgatva élvezne: szimbólumok, szerelem, sors, őrület és DRÁMA.

Én általában rühellem a drámát. (Shakespear-t se olvastam, ami nagy szégyen, de együtt tudok vele élni. A modern kor csodája, hogy annyi filmes feldogozást megért már a művei többsége, hogy egy ilyen barbárhoz is mint én, végül csak eljutott.)

Több okból utálom a drámákat.

A dráma az a természetes, hétköznapi horror. Általában távol áll a műfajtól a misztikum, a megmagyarázhatatlan. A váratlan csodák és mesés fordulatok meg végképp. Szürkének tartom legtöbbször ezeket a történeteket, mint általában a krimi műfajt: ott az elején meghal valaki és utána lehet agyalni. Itt, agyalsz, agyalsz, érzel nagyokat és végül meghal valaki (ált. valamelyik főszereplő vagy mindegyik). Nagyon sokáig -és legtöbbször még ma is- úgy érzem, az ilyen történetek hanyagolandóak: mind meghalunk, előtte szívunk. A filmnek, könyveknek pont az a célja hogy inkább az élettel foglalkozzon, még ha kicsavartan vagy nevetségesen is.

Na de itt van most egy kivétel,

A VÁGY VILLAMOSA

Borzasztó hétköznapi a szitu: Blanche megérkezik a nagyvárosba nővéréhez, akivel tipikus se veled se nélküled viszonyt ápol. Aztán itt a tesója ura, aki bármilyen jóvágású gyerek, sajnos egyszerű színhús: lélekről max. akkor hajlandó beszélgetni, ha el lehetne kártyázni a spanokkal.

Innentől kezdődnek a bajok. Illetve drága Blanchunk már cipel egy jó nagy batyuval a bajból kecses nyakában, amik az idő haladtával bizony szépen a nyakába hullanak. Mert a múltja elől senki el nem menekülhet... ami nem lenne baj, de Blanche fenemód elmerül saját szabású kicsiny mocsarában.

De mindennek ellenére minden szereplővel együtt tudtam érezni. Ami nem csoda, mert ezek vagyunk mi: keressük a másik emberben a boldogságot, de hiába vannak elképzeléseink hogy mit szeretnénk, ez a vágy nevű dolog -ami nem villamos, de kúúúrvára beüt- bizony elvakít. Blanche próbálná ettől óvni nővérét, amivel sikeresen belegyalogol Stanleybe (a csupahús jómunkás emberbe) és innentől végképp megindul a lavina.

Tényleg az lepett meg legfőképpen, hogy hogyan váltakozik a megítélésem egy-egy szereplőről. Zseniálisan meg van írva a sztori. Alakítás.. Khm, mégiscsak Brando mester kábítja itt a nézőket, de ez a Vivien Leigh nevű asszonyság persze magasan ver mindenkit. Viszont mellékszereplő fetisizmusom is kielégítésre került, mert Karl Malden (akit a San Fransisco utcáin-ból ismerhetsz talán) játssza a -szerintem- legszimpatikusabb figurát. (Persze hogy a jó szándékú balek az..)

Túl sokat nem akarok elárulni a sztoriból. A lényeg, hogy ha van olyan dráma amire érdemes szerintem rászánni az időt (Revolutionary road/A szabadság útjai, Good Will hunting stb. nekem feltétlen ilyen), akkor ez az. Ami negatívum, hogy régen mintha nem tudtak volna normális zenéket szerezni a filmekhez... itt is néha szörnyűségesen elüt a hangulattól (főleg a vége felé). Meg hát ugye van aki alapból nem néz fekete-fehér filmet.. De ez utóbbin érdemes túllépni, pláne ha valaki nálam is jobban kedveli ezt dráma nevezetű műfajt.

Haverral kószáltunk a városban: még hét ágra sütött a nap, a lányok se viseltek harisnyát, mint most (ahogy sasszemem észre vélte venni). Műértők módjára nézelődtünk, miközben a beszélgetés cimborám egészségügyi jóléte felé terelődött. Sosem volt betegeskedő, de mostanság többet hallottam hogy ő járt orvosnál és nem ért semmit. Mert nem találnak semmit. Se a gyomrában, se a fülében, mert így szédül és amúgy a vérnyomása. (Középkorú férfit képzelj el, nulla hozzáadott fölös zsiradék nélkül.) Csodálkoztam mi lehet, bár sejtettem, ha az orvos nem talál ott semmit, akkor...

Na szóval kibújt a szög a zsákból: a stressz nyűvi széjjel. Napjaink egyik legnépszerűbb nyavalyája. Én megértettem, mert kinek nincs félteni valója. Egyre több probléma és nyűg telepedik meg a fejünkben: szar meló, genya kollégák/főnökök, nincs meló de számla meg van, az asszony beteg, a gyerek(ek) meg építik a földi poklot maguknak és van miért aggódni.

Fölösleges perceimben elgondolkodtam: mikor igazán boldog az ember. Mikor nincsenek problémák? Naná, mikor gyerek vagy. De nyilván senki nem tud/akar örökké kölöknek megmaradni.

Viszont elfelejtünk gyereknek megmaradni. Mármint hogy hogyan kell Egyszerűen boldognak lenni. Mert akkor sem tudunk kikapcsolni, amikor lehet. Hiába vagyunk régi ismerősökkel, barátokkal, pajzán partnerünkkel: nem tudunk lazának lenni és újra kölöknek lenni. Már ha érted mire gondolok.

Mert néha nem elég a megszokott emberek közt lenni, ott marad egy megoldatlan probléma. Aztán vagy tudsz szabadulni vagy nem. Ha nem, inkább iszol még rá, vagy rosszabb esetben bekapsz rá valamit. Mindezt azért hogy olyan gondtalanul önmagad legyél, mint egykor.

Ha ügynök lennék, itt jönne el a pillanat hogy tökéletes megoldásként bemutassam csodaszeremet (pl. Mátrixcseppek), melynek segítségével minden problémád egy pillanat alatt elszáll. Lófaszt. Egy egészséges ember nem mindig kívülről várja a megoldást szerintem. Nem egy vegyszertől. Aki hülyíteni akarja magát, csinálja. De ez csak toldozás-foltozás.

Mi a megoldás? Miért hoztam én ezt fel? Kérdezhetné bárki jogosan.

A megoldást mindenki magának kell kitalálja. Persze, néha ahhoz kell elég erősnek lennünk hogy jó helyről kérjünk segítséget. Néha meg meg kell hozni egy piszok nehéz döntést (ami szintén nem megy mindig egyedül, de nem is kell hogy mindig magunkra hagyatkozzunk, mint ahogy előzőleg írtam.)

A világ egy kibaszottul rideg hely tud lenni. Nem lehetünk felhőtlenül boldogak, mert mondjuk a régi cimboránk nem az az ember akinek hisszük és kihasznál, a párunk férfit akar, nem gyereket (nyilván -néha meg beléd akar látni és nem érti miért nem engeded be), egy gyámoltalan embert meg kihasználnak lépten-nyomon. Mindig résen kell lennünk és keresni hogy mikor és kikkel nem kell résen lennünk. Csiki-csuki játék, de aki jól csinálja, az úgymond 'boldog' lehet az életben. Ja és mindezt úgy kell csinálni, hogy nem agyalsz folyton túl dolgokat mert beleroppansz. Na de aki meg nem ismeri a világot és csak vakon szalad előre, pofára esik (előbb-utóbb).

Tehát, ha valami konklúziót kellene levonni: szar hely ez néha. De a nyavalygástól sem lesz jobb. Szóval szépen lassan haladj előre. Ne várj csodát. Keresd hogy hogyan és kivel tudnál újra elfeledett kölyök lenni (még ha csak egy rövid időre is). Aztán menj tovább. Ha épp nem jó felé mentél, ne szarj be. Sokan mennek rossz felé, csak te ne arra menj tovább ha tudod hogy nem jó az irány.

Ja és hogy mit mondtam a cimborámnak? Én spec jógát ajánlottam. Ingyen van és ha komolyan veszi, segít. Megfogadta..?

Te jól vagy? :)

Nézem a Híradót és közben érik a citrom. Töprengek.

Annak idején tele volt a sajtó és nagy felháborodást okozott hogy a 'cigánybűnözés' kifejezést vezető pozícióban lévő emberek felemlegetik.

Wiki-ből egy idézet: ,,2009. január 30-án Dr. Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Miskolcon az előző két hónapban elkövetett nyolc utcai rablás tettesei mind cigányok voltak és szerinte ennek elhallgatása hátráltatja a helyzet megoldását. Draskovics Tibor miniszter kezdeményezésére Bencze József, az ORFK vezetője még aznap leváltotta a rendőrkapitányt kijelentései miatt. A döntést felháborodás követte, a rendőrkapitány védelmére kelt a miskolci polgármester Káli Sándor (MSZP), a városi Fidesz-KDNP frakció, az SZDSZ miskolci szervezete, a Jobbik, valamint Lakatos Attila borsodi cigányvajda A tiltakozás hatására másnap február 1-jén visszahelyezték tisztségébe a rendőrkapitányt. Délután szimpátiatüntetést tartottak mellette, melyen mintegy 3-4000 ember vett részt. Több szónok a miniszter, Draskovics Tibor lemondását követelte"

Most meg a 'romagyilkosságokkal' van tele minden megint: http://nol.hu/belfold/romagyilkossagok__itelet_augusztus_6-an

Az én véleményem, hogy ez gyilkosság és kész. Teljesen fölösleges kiemelni az áldozatok származását. Értem én, a médiának könnyebb így címkéznie és eladnia a hírt, hogy a gyilkosok indítéka miatt ez a 'romagyilkosság'. De ez ugyan olyan hangulatkeltés akkor mint a cigánybűnözés kifejezés használata, nem?

Először is elnézést a késért, tegnapra (06. 20-dikára írtam ezt a bejegyzést, de a blogmotor úgy döntött hogy nem hagyja élesíteni.. :L) ígértem egy új (rendes!) bejegyzést.

Így megy ez. Mármint a kisebb fajsúlyú bakiknál: hibáztam, elnézést kérek. De nem mindig megy ez ilyen egyszerűen. Mindenki követett talán el olyasmit, amit nem akart beismerni vagy egyszerűen tagadta hogy hibázott volna. Viszont az élet ennél még komplexebb helyzeteket is tud produkálni: valaki tesz valami helyeset, de rögtön utána elveszti a fejét, ezért hibázik. Majd előbb bűnhődik meg, hogy bocsánatot kérhetne vagy tisztázhatná az érintett személlyel a dolgot. Miről beszélek?

http://homar.blog.hu/2013/06/18/terhes_not_pofozott_a_villamosvezeto

Biztos rengetegen hallottátok a mocskos, terhes nőt véresre verő villamosvezető históriáját. A szabálytalankodó külföldi hölgy miatt lefékezett, aztán mivel nem látta mi lett a végeredmény, előlépett a vezetőnk és első felindulásban egy k#rvaanyázással körítve lekevert egy irdatlan jó atyai pofont megszeppent csajnak. Vezető el, a nő a kórházba. A nő nagyobb sérülést nem szenvedett ha jól tudom, de a BKV nem kívánta berkeiben tudni emberünket.

Az elbeszélésem alapján már talán érezhető hogy azért én inkább a bűnhődő-bűnös fél megértését szorgalmazom. véleményem szerint: 1. extrém esetről van szó, amikor nyomás és pánik hatására kibújt az instant tasli a tasakból. 2. a média már megint felnagyít: hisz minden kedves néző és hallgató jobb, bátrabb és talpraesettebb ember mint ez az aljas, véresszájú 100+ kilós kommondor. Legalábbis így szép a hír, így elég tanulságos. 

A tanulság tényleg adott.. Felmerült bennem is: mit tettem volna hasonló helyzetben? De aztán rájöttem hogy a pofont én spec. tuti nem mertem volna bejátszani: se külső sem belső tulajdonságaimnak köszönhetően. (A k#rvaanyázós concertot viszont a fülkéből nyomtam volna.) Én inkább belülről szenvedve, 1 év múlva, a stressz okozta magas vérnyomás következményeibe nyuvadtam volna bele. (Tisztázzuk: az én verziómat se tartom épp optimálisnak..) De ha mondjuk feltételezzük hogy én is hasonló testalkattal, háttérrel és beállítottsággal rendelkezem mint a sofőr, akkor szimplán ugyan így elvesztettem volna a fejem. Viszont így kívülről beleokoskodva, talán az volt a legnagyobb hiba hogy visszaszállt (végezni a munkáját). Csak így: ingerlevezetés után sipirc. Jobban tette volna persze ha kér valakit aki leváltja és bemegy a nővel a kórházba vagy valami.. de a kedves pösti utasnépek a jó időben még talán ott helyben ítéletet mondtak volna vagy a nő sem kért volna talán a segítő szándékból. (Na jó, lehet kicsit sötétre sikeredett ez a vízió.)
Mi lett volna a a helyes eljárás?
Most már nem is igazán számít, max. azoknak akik szeretnek mások hibáiból okulni. A bűnös bűnhődött, a világ villámgyorsan ítélkezett. Igaz, a történet még nem zárult le. Mert az emberek könnyen érthető szeletkékre bontja a történéseket, de ha hozzá kerül még egy részlet... az egész mese más beállításba kerülhet. 

A zenei ajánlónál először arra gondoltam, hogy egy időbeli kronológia szerint haladok majd, de végül eltértem ettől a tervemtől: a túl sok örökzöld miatt elég unalmas egy ajánló kerekedett volna ki belőle. Szóval ugorjunk olyanra, amiket méltatlanul alábecsült vagy hanyagolt dalok közé sorolok. (Néha ettől is eltekintek és szimplán a hangulat lesz a lényeges.)

A Stone Sour-t először egy cimborám ajánlotta. Pörgős, néha zagyvának tűnő szövegeikkel és nem utolsó sorban Corey Taylor stílusával és hangszínével seperc alatt a kedvenceim közt landoltak. 

https://www.youtube.com/watch?v=GIzDsGyxsQM

Through Glass

Nem nézegettem statisztikákat, de 21 milliós nézettségével talán ez a legismertebb daluk. A videó egyszerűen és rockerhez méltó könnyedséggel mutatja be az általuk megénekelt üvegen túli két dimenziós, valójában kopár, üres, de fényűzőnek beállított világot.

https://www.youtube.com/watch?v=YbBYiyyoGbI

Do Me A Favor

Idei termés. Egy zűrösebb időszakomban találtam rá erre a számra: kiválóan passzolt a 'húzzon mindenki a f-szba'  pillanataimhoz. :) Mikor először meghallgattam, már megragadt bennem a refrén. Nem tudom ki hogy van vele, de nálam manapság ez is ritkaság számba megy. 

https://www.youtube.com/watch?v=s61eilfIpiY

I Can't Believe

A régebben leszedett album-gyűjteményükből még ez a lassabb ballada ami nehezen feledhető nekem. Aki nem érezte magát cserben hagyva, az emelje fel büszkén a kezét! Oké, akkor mindenki más aki szívott már emiatt, hallgassa meg mert sejti mit akar mondani a dal.

https://www.youtube.com/watch?v=xkSr1PPIs4c

Jennifer Brown - Alive

Zenei ajánlóm első darabja. Mert az is lesz itt. :)

Nah, elsőnek azért választottam ezt mert az internet hajnalán ő volt az első dalok egyike amit levadásztam és mp3-ban gyűjteménybe raktam. Még elég gyakran nyúztam itthon a rádiós magnót és azonnal megtetszett ez a kicsit szomorkás pophimnusz.  A másik indok, amiért itt ajánlom mert nem túl ismert. Talán okkal, vagy mert nekem béna az ízlésem? Vagy csak nem kapott elég reklámot? A kiderítéshez PRESS PLAY BUTTON!

Jah, a klip szerintem felejtős, szóval sokat nem hagytok ki ha csak füleltek.

Minden nap mozgunk. Az élet része: ki az ágyból és utána ki-ki a maga kis életvonalán előre. (Hess Coelho!)

De sokan azért mozgunk és űzzük ezt a sport nevű mizériát hogy felszabadítsuk tunya, mindennapi nyűgökbe belefásult testünket és kicsit felrázódjunk. Na és hogy szétcsapjunk magunkat a spanokkal. :) Nekem is van egy elnyűtt teniszlabdám, amivel elmarhulok ha épp odakint esik és a TV szokás szerint csak szappanoperával, celebekkel, lejárt szavatosságú (új korában is felejtős) filmekkel meg rémhírekkel traktálna.

De már egy csomó ideje megfejthetetlen jelenség számomra hogy a Sportcsatornák hogy a bánatos kígyómarásba képesek fenn maradni? Meg egyáltalán: az embereknek miért jó sportközvetítést nézni? Ok, rokon, vagy kedvenc csapat megpróbáltatásait ki ne nézné. De például annak semmi értelmét nem látom, hogy egy sportágat teljes egészében minek tart szemmel valaki? Persze, sokan ezt a drukkolást hazárdírozással együtt űzik. A profit lehetősége persze sok mindent vonzóbbá tesz.. Még a VB-ket istenuccse megértem, az is olyan mint a kedvenc szappanopera az öreglányoknál: közös téma, aki nem követi, lemarad. DE alapból miért jó azt nézni ahogy más sportol?

Ugyan így nem látom túlzottan nagy értelmét annak se, hogy valaki a legújabb konzolon vagy 'csúcspécéjén' FIFA-zzon vagy NHL-zzen, etc.. Jobb sportember nem lesz, attól hogy a képernyőn a kedvenc csapatával űzi a semmit, bár ezt még elfogathatóbbnak tartom mint TV-n közvetítést nézni. Miért? Ebben ugye adott egy adag interaktivitás, hogy befolyásolhatjuk a történéséket. A TV-n max. elszenvedői vagyunk mások cselekedeteinek, ha épp kikap a csapatunk vagy sportistenünk.

Miért nem kotrunk ki a pályára mi magunk? Manapság mindenki megtalálja a maga helyét. Nincs kivel játszanunk? Na az előfordulhat. Pláne ha kényelmesebb a TV előtt rohadni... a haver meg épp a FIFA2066-ot viszi extra hardon, mert fátasztó volt a munkanap. (Dafaq?) Félreértés ne essék: engem nem pöccintettek le még ilyen indokkal megbeszélt közös programról, de simán lehetségesnek tartom hogy másokkal megesett. 

Szóval a legfurább hobbik egyikének tartom hogy valaki sportot nézzen. A sport rólunk, magunkról kellene hogy szóljon: az egészségünkről vagy a barátainkkal töltött időről. Élményekről. Ahh, míly érzelem gazdag vagyok, mi? :) De nem ez lenne a lényeg?

Kiegészítés: NEM, nem vagyok sportbuzi. No és persze mindenki úgy tölti az idejét ahogy jól esik. De a sörrel meccset bámuló embereket akkor is megmosolygom. :)